preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Franciaország

ország ismertetőt írok

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
48 szavazat

Az Ön véleménye:

Legfrissebb kártyák

Technikai múzeum

Párizs (Paris)

Eredmény:
A templom ma kiállítóterem - balra a vitrinben a Foucault-inga feje

Műszaki érdeklődésűek számára kifejezetten ajánlott ez a technikai, közlekedési, építészeti, mértékegységi, telekommunikációs, energetikai és hasonló témákat felvonultató múzeum, amely a maga három emeletével, óriási termeivel és bőséges anyagával akár egy napra is bőven kínál látnivalót.

A klasszikus, vitrines, kissé ódon hangulatú kiállítás az ókortól kezdve mutatja be az ember igyekezetét az élet könnyebbé tételére. A számtalan óra, épületmakett, jármű és ki tudja még mi minden bemutatása során olyan tudománytörténeti kuriózumok is láthatóak, mint a Foucault-inga (méghozzá eredeti helyszínén, a múzeumépület részét képező egykori templom kereszthajójában), a Blériot-repülőgépek vagy az eredeti méterrúd- liter- és kilogrammstandardok. Olyan különlegességek is ki vannak állítva, mint repülőgéphajtóművek, alagútfúrópajzs-modellek, kora-újkori „gőzszekér”, vagy éppen egy videófilm a TGV-gyorsvonatról, amint épp 515 km-es sebességgel száguld.

A múzeum óriási mérete mellett az is kényelmetlen, hogy a legtöbb kiírás csak francia nyelvű. Talán mondanom sem kell, hogy a tárlók szerint a legtöbb technikai újdonság feltalálója francia volt – hogy mást ne mondjak, például a dinamóé ;)

Youth Hostel

Párizs (Paris)

Eredmény:
Kis mosdó, nyitott zuhanyzó - de legalább a szobában van

A párizs központjában, a Notre-Dame-tól néhány száz méterre fekvő szálláshely meglehetősen ellentmondásos emlékeket hagyott bennem. A központi fekvés mindenképpen nagy előny, ha turistaként járunk a világ kulturális fővárosában. A hostel színvonala, szolgáltatásai azonban sok kívánnivalót hagynak maguk után.

Kezdjük a szobákkal: az európai Youth Hostelekben Görögországtól Finnországig szinte mindenütt ugyanazt az ócska minőséget tapasztaltam: pállott szagú ágynemű, szűk terek, leharcolt bútorzat, évek óta nem festett falak, amelyek a sok vendég nyomait mind magukon hordják. Párizsban ehhez jön az utcára néző szobák zajossága és a reggeli szűkössége: minden áldott reggel pehelykönnyű bagett apró vajacskával és kis lekvárral (bár ezekből legalább korlátlanul lehet venni, aki még nem un rá). Az ilyen helyek szokásos fukarságát illusztrálja, hogy szabad Internet sincs, hanem az aulában álló terminált használhatjuk – negyedóránként egy euróért. Érthetetlen az is, hogy a szobákban elhelyezett zuhanyzó (csak zuhanyzó, WC a folyosón!) függöny vagy ajtó nélkül, csak úgy szabadon használandó. Viszont legalább beszélnek angolul a recepción.

Ehhez képest az ára sem igazán méltányos: egy kétágyas szoba 33 euró egy éjszakára. Én legközelebb máshová mennék.

Breakfast in America

Párizs (Paris)

Eredmény:
Kívül - itt várakozhatunk, ha épp tele van

Ha még sosem próbáltunk ki a filmekből jól ismert, jellegzetes út menti amerikai éttermet, akkor ezt Párizsban megtehetjük – itt két helyen is működik ugyanis ennek az „étteremláncnak” egy-egy üzlete.

A tipikus berendezéssel (pepita padló, piros műbőr ülőgarnitúra) valamint tipikus ételekkel (különféle hamburgertálak, juharszirup, Connecticut-omlett, muffin, almáspite) felszerelt étkezde tökéletesen betölti eredeti tengerentúli funkcióját: laktató, gyors, és (relatíve) olcsó étkezést kínál minden sallang nélkül.

A hely népszerűségét jelzi, hogy esténként ritkán találunk egyből üres asztalt – sőt, nem ritka, hogy odakint türelmesen sorban helyre várakozó, elsősorban fiatal párokból álló vendégeket is láthatunk. A kiszolgálószemélyzet eredeti amerikai, így a franciául nem beszélőknek sem lesz nyelvi problémája.

Tíz euróból már kiadósan belakhatunk. Az italok között természetesen több francia bor is található – elvégre mégis csak Párizsban vagyunk!

Variantes játékbolt

Párizs (Paris)

Eredmény:
Még végignézni is tereh

A Saint Michel csomópont közelében, egy hangulatos utcában találjuk ezt a különleges üzletet, amihez hasonlót ugyan Budapesten is találni, de a párizsi kínálata jóval szélesebb. Nem hétköznapi játékokat árusítanak itt, hanem logikai és társasjátékokat, elképesztő kínálatban.

Az alap természetesen a sakk és a kártya, de annyiféle készletet és paklit találunk, hogy pusztán ezek végigböngészése is nagy élvezet az erre fogékonyaknak. Utóbbiak sorában ritkaságszámba menő tarot, vagy még ritkább, különleges tarokk-kártyákat is találtam (csak az áruk miatt nem vásároltam belőlük: 15-25 euró között mozog egy-egy csomag). Az eszközökön kívül természetesen bő szakirodalommal is fel van szerelkezve a bolt.

A kínálat másik különleges része a szintén igen széles körű társasjáték-kínálat, köztük számos ismerős (Catan, Carcassonne, Rizikó, illetve ezek különféle alfajai, kiegészítő készletei) és ismeretlen dobozzal – utóbbiakat sajnos nem lehet kibontani, de a dobozon található ismertető, illetve a szakértő eladó alapos felvilágosítást tud nyújtani. Igazi ritkaság több számítógépes játék „off-line”, vagyis társasjáték-változata: egyebek mellett megtaláljuk itt a Warcraft és az Age of Empires III klasszikusok táblás formáját, hatalmas, gazdagon felszerelt csomagban. És természetesen borsos áron: előbbi 45, utóbbi 59 euróért vihető haza.

Musée du Quai Branly

Párizs (Paris)

Eredmény:
Kívülről modern irodaháznak vélnéd

Párizsban járva nincs hiány a múzeumokból: Picassótól Rodinig számos gazdag kiállítást végignézhetünk, beleértve természetesen magát a Louvre-t. Mindezeknek azonban van egy közös vonása: a „mainstream” európai művészeket és művészeti stílusokat prezentálja a látogatónak. Ezt a fogyatékosságot van hivatva kompenzálni a 2006-ban megnyitott Quai Branly múzeum (nevét a helyéül szolgáló városrészről kapta).

Az igen karakteres, modern épület az Eiffel-toronytól nem messze, közvetlenül a Szajna déli partján (a Passerelle Debilly hídnál) fekszik jókora területen, amelynek egy része park. Nem könnyű benne eligazodni: csavaros lépcsőházai, sötét szobái, rendhagyó alaprajza mintha kifejezetten azzal a céllal épültek volna meg, hogy az ember elveszítse tájékozódó képességét, így a bejáratnál mindenképp vételezzünk térképet! Mi például többször is a (mozinak helyet adó) pincerészben kötöttünk ki akaratunk ellenére, a tetőteraszra pedig minden törekvésünk dacára sem tudtunk kijutni. Röviden: eredeti, de kaotikus.

A kiállítások magában foglalják az ún. „Emberiség múzeumát”, valamint igen terjedelmes anyagokat valamennyi földrészről, köztük ismeretlen, távoli óceániai szigetekről is. A maga nemében ez a gyűjtemény egyedülálló: számos olyan műtárgy szerepel itt, amelyről egyébként tippünk sem nagyon van, hogy mi lehet. Az óriási, félhomályos kiállítási tér, amely számos fülkével, szabálytalan „úttorlasszal” (kissé az egykori budapesti „Álmok álmodói” kiállítás hangulatát idéző módon) nehezen követhető, területi alapon, a különböző kontinensek szerint csoportosítja az anyagot, de mindenhonnan csak az európaiak hatása előtti (illetve mondjuk Kínában a klasszikus kínai kultúrán kívüli) részeket taglalja, ami így a legtöbb látogatónak kétségtelenül újdonság, nekem például a legjobban talán az etióp rész tetszett. Az átlagember számára a sok maszk, lándzsa, totemoszlop egy idő után kissé unalmasnak hat, főleg, hogy angolul csak a főbb dolgokat írják ki.

Természetesen ideiglenes tárlatok is helyet kapnak a múzeumban: amikor mi ottjártunk, épp a jazz történetéről volt egy igen gazdag kiállítás, nagyon sok érdekességet megtudtam belőle; azt hiszem, talán ez a rész érdekesebb is volt, mint az összes többi. Érdekes és különleges a maori vagy az óceániai kultúra, de azért túlságosan fontosnak, meghatározónak mégsem nevezném. Érdemes viszont mindenképpen felmenni a mennyezetről lelógatott „teraszokra”, ahol olyan érdekes és elgondolkodtató bemutatók vannak, mint az európaiak érkezése a bennszülőttek szemével (ezt ugyanis mi általában fordítva nézzük), vagy a keleti és nyugati kultúra hatása egymásra; ez utóbbi keretében párhuzamosságokat mutatnak be a Hét Mesterlövész és a Kuroszava-féle Hét Szamuráj c. film között.

Legjobb kártyák

Sainte Chapelle

Párizs (Paris)

Eredmény:
Egy jelenet az 1116 közül

Párizs központjában, a Notre Dame-nak is helyet adó Ile-de-la-Cité szigeten találjuk a „Szent Kápolna” különleges épületét. A környék már a város történetének kezdete óta közigazgatási központ volt, a X-XIV. Század között a Palais de la Cité épületében tanyázott a Parlament, a kancellária, és itt emelte a XIII. század közepén Szent Lajos király a nemes egyszerűséggel elnevezett Szent Kápolnát is. Ma már csak ez utóbbi maradt fenn többé-kevésbé eredeti formájában, csakhogy a francia Igazságügyi Minisztérium épületének udvarán, ami azzal a gyakorlati következménnyel jár, hogyha be akarunk menni, akkor előbb a minisztériumban kötelező fémdetektoros vizsgálaton kell átesnünk (otthagyva letétben például a svájci bicskánkat), ehhez pedig külön is sorba kell állnunk a bejáratnál – ez a sor pedig nem azonos a későbbivel, amely majd a kápolna jegypénztáránál fogad bennünket odabent az udvaron.

Visszatérve a királyi alapításra: az igen jámbor Lajos király Konstantinápolyból vásárolta meg (eltérően a kor szokásától, ahol inkább az ereklyék rablása volt divatos) Krisztus szenvedésének szent ereklyéit elképesztően magas összegért: közülük a legértékesebb a Töviskorona és a Szent Kereszt darabja. A szerzemények révén Párizs Róma után a keresztény világ második fővárosává, második Jeruzsálemévé vált (a szaracénok uralta igazi Jeruzsálembe nem volt igazán tanácsos zarándokolni). Ma az ereklyék a Notre Dame egyik kápolnájában találhatóak.

A dicső Forradalom során a királyi hatalom szimbólumának számító épület jelentős károkat szenvedett, de szerencsére a páratlan üvegablak mintegy kétharmada érintetlen maradt (a XIX. század közepétől a többi részt is restaurálták). Ma régi fényében tekinthető meg a francia gótika remekműve.

A kis méretű, alakjában is ékes ereklyetartóra emlékeztető kápolna két szintű: először az „alkápolnába” lépünk be, amelynek szerény, nem túlságosan érdekes belterében figyelemre méltó a bal oldali sekrestyeajtó feletti, Párizs legrégebbi, XIII. századból való (angyali üdvözletet ábrázoló) freskója. Ez a helyiség volt nyilvános a közönség számára. Az igazi látványosság azonban a „felső kápolna”, ahová – a szent relikviák őrzőhelyére – csak a király, családja és közvetlen barátai léphettek be. Az égbe szökő ívek és oszlopok által határolt tér nem túl nagy és meglehetősen egyszerű struktúrájú. A gyönyörű üvegablakok teszik igazán rendkívülivé: a nagy felületű ablakok miatt az egész épület szinte lebegni látszik, és a színes fényben úszó tér eredeti szándékának megfelelően a Mennyei Jeruzsálem illúzióját kelti. A tizenhat, óriási üvegablak jól átgondolt rendben ismerteti a Biblia történeteit a Teremtéstől egészen az Apokalipszisig 1113 (!) jelenetben.

A Szent Kápolnát mindenképpen érdemes felkeresni, még a viszonylag hosszú sorban állás és a relatíve magas jegyár ellenére is (8 euró, de 18 év alatt, illetve uniós polgároknak 26 év alatt. Odabent – a Sixtusi Kápolnához hasonlóan – állandóan turisták nyújtják a fejüket felfelé. Az üvegablakok valóban különlegesek, de a sok apró részletet nagyon nehéz kivenni, különösen magasabban vagy az éppen a nap által meg nem világított oldalon lévőket. Előtte érdemes egy képesalbumban vagy az Interneten alaposabban végigböngészni őket.

Itt található egy panorámakép a kápolnáról (Quicktime szükséges)

Párizsi emigráns negyed

Párizs (Paris)

Eredmény:
Halbőségzavar

A metró Barbès Rochechouard megállójánál leszállva mintha nem is Európában lennénk: az egész környék a külföldről – elsősorban Afrikából és a muszlim világból – idetelepült bevándorlók lakónegyede, amolyan „francia Harlem”, fehéreket valóban csak mutatóban látni. Az utcákon mindenféle egzotikus holmit, ruhát, élelmiszert (köztük felismerhetetlen zöldségféléket vagy igazi lőporteát) árusítanak igen olcsón, a helyi kereslethez igazodva. Éttermeket, mecsetet és természetesen Korán-árusokat is találunk. Furcsa sajátosság, hogy szinte minden második üzlet hosszú, dús vendéghajakat árul, amelyek után láthatóan – bár érthetetlen módon – igen nagy a kereslet az egyébként is dús hajú fekete hölgyek körében (ráadásul a kínálat nagy része ugyancsak fekete paróka).

A boltok előtt a járdán illegálisan az országban tartózkodó illegális árusok kínálják portékáikat a budapesti Keleti aluljáróhoz hasonló hangulatot teremtve, csak némileg nagyobb számban. Ha fényképezőgépet veszünk elő, hogy megörökítsük őket, nagy eséllyel már-már tettlegességig fajuló heves tiltakozásukat váltjuk ki. A tolvajlás is igen gyakori, így a holminkra vigyázzunk. A legjobb, ha egy arab vagy afrikai ismerős kísér bennünket, aki amellett, hogy megoltalmaz bennünket a szokatlan szituációkban, értő kommentárokat is ad.

Az apróbb veszélyeket leszámítva nem igazán problémás hely, aki vágyik valamilyen különleges látnivalóra vagy ajándékra, annak tudom ajánlani.

Youth Hostel

Párizs (Paris)

Eredmény:
Kis mosdó, nyitott zuhanyzó - de legalább a szobában van

A párizs központjában, a Notre-Dame-tól néhány száz méterre fekvő szálláshely meglehetősen ellentmondásos emlékeket hagyott bennem. A központi fekvés mindenképpen nagy előny, ha turistaként járunk a világ kulturális fővárosában. A hostel színvonala, szolgáltatásai azonban sok kívánnivalót hagynak maguk után.

Kezdjük a szobákkal: az európai Youth Hostelekben Görögországtól Finnországig szinte mindenütt ugyanazt az ócska minőséget tapasztaltam: pállott szagú ágynemű, szűk terek, leharcolt bútorzat, évek óta nem festett falak, amelyek a sok vendég nyomait mind magukon hordják. Párizsban ehhez jön az utcára néző szobák zajossága és a reggeli szűkössége: minden áldott reggel pehelykönnyű bagett apró vajacskával és kis lekvárral (bár ezekből legalább korlátlanul lehet venni, aki még nem un rá). Az ilyen helyek szokásos fukarságát illusztrálja, hogy szabad Internet sincs, hanem az aulában álló terminált használhatjuk – negyedóránként egy euróért. Érthetetlen az is, hogy a szobákban elhelyezett zuhanyzó (csak zuhanyzó, WC a folyosón!) függöny vagy ajtó nélkül, csak úgy szabadon használandó. Viszont legalább beszélnek angolul a recepción.

Ehhez képest az ára sem igazán méltányos: egy kétágyas szoba 33 euró egy éjszakára. Én legközelebb máshová mennék.

Kis Budapest (Au Petite Budapest) étterem

Párizs (Paris)

Eredmény:
Hívogató

A Montmartre-on, a Sacre Coeur-től a városközpont felé ereszkedve, az Abbesses metrómegálló közelében, egy hangulatos kis utcában fekszik ez a hangulatos, jó kis magyar étterem – a „kis” jelzőt ki kell hangsúlyozni, mert egy nagyobb társaság már csak üggyel-bajjal férne be, de ez legyen a legnagyobb baj (bár a hely újabban igen felkapott, elsősorban kint dolgozó magyarok keresik fel előszeretettel).

Belépéskor fiatal magyar pincér fogad, és számos olyan díszlet, ami melegséget varázsol az idegenbe szakadt honfi szívébe: a hatalmas, XIX. századi budapesti látképtől egészen a mellékhelyiségben elhelyezett Aranycsapat-tablóig – valamint természetesen magyar népzene (felvételről). De a hangsúly természetesen az ételeken van: az étlap nem túlságosan hosszú, de jellegzetes, és mint később kiderül, remekül elkészített étkeket tartalmaz. Megtaláljuk itt többek között a pörköltet, paprikás csirkét, vagy olyan érdekességeket mint a betyárfalatok. A legérdekesebb azonban az első látásra nem túl sokatmondó „János palacsinta”, amelyről azonban később megtudjuk, hogy közönséges túrós palacsinta, mely nevét Kádár Jánostól nyerte; a néhai első titkár kedvence volt ugyanis, és elkészítésének titkát egykori személyi szakácsa hozta magával a francia fővárosba, ahol most ennek az étteremnek a séfje. A fűszeres, erős ételeket természetesen hazai borokkal és pálinkával lehet leöblíteni (utóbbiból a mi társaságunk ingyen kapott két kört, állítólag a franciák nem nagyon kedvelik a hazai tömény italt).

A Kis Budapest nagyon jó arra, hogy a nemzetközi vagy francia konyhában megfáradt, és hazai ízek után vágyó ízlelőbimbóink követelésének eleget tegyünk, de arra is, hogy külföldi vendégeinket ismetessünk meg a jellegzetes magyar ízekkel – feltéve, hogy kedvelik a csípős ízeket ;)

Az árak elfogadhatóak: a három fogásból álló menüt 19,50 euróért megkapjuk (ital nincs benne).

Musée du Quai Branly

Párizs (Paris)

Eredmény:
Kívülről modern irodaháznak vélnéd

Párizsban járva nincs hiány a múzeumokból: Picassótól Rodinig számos gazdag kiállítást végignézhetünk, beleértve természetesen magát a Louvre-t. Mindezeknek azonban van egy közös vonása: a „mainstream” európai művészeket és művészeti stílusokat prezentálja a látogatónak. Ezt a fogyatékosságot van hivatva kompenzálni a 2006-ban megnyitott Quai Branly múzeum (nevét a helyéül szolgáló városrészről kapta).

Az igen karakteres, modern épület az Eiffel-toronytól nem messze, közvetlenül a Szajna déli partján (a Passerelle Debilly hídnál) fekszik jókora területen, amelynek egy része park. Nem könnyű benne eligazodni: csavaros lépcsőházai, sötét szobái, rendhagyó alaprajza mintha kifejezetten azzal a céllal épültek volna meg, hogy az ember elveszítse tájékozódó képességét, így a bejáratnál mindenképp vételezzünk térképet! Mi például többször is a (mozinak helyet adó) pincerészben kötöttünk ki akaratunk ellenére, a tetőteraszra pedig minden törekvésünk dacára sem tudtunk kijutni. Röviden: eredeti, de kaotikus.

A kiállítások magában foglalják az ún. „Emberiség múzeumát”, valamint igen terjedelmes anyagokat valamennyi földrészről, köztük ismeretlen, távoli óceániai szigetekről is. A maga nemében ez a gyűjtemény egyedülálló: számos olyan műtárgy szerepel itt, amelyről egyébként tippünk sem nagyon van, hogy mi lehet. Az óriási, félhomályos kiállítási tér, amely számos fülkével, szabálytalan „úttorlasszal” (kissé az egykori budapesti „Álmok álmodói” kiállítás hangulatát idéző módon) nehezen követhető, területi alapon, a különböző kontinensek szerint csoportosítja az anyagot, de mindenhonnan csak az európaiak hatása előtti (illetve mondjuk Kínában a klasszikus kínai kultúrán kívüli) részeket taglalja, ami így a legtöbb látogatónak kétségtelenül újdonság, nekem például a legjobban talán az etióp rész tetszett. Az átlagember számára a sok maszk, lándzsa, totemoszlop egy idő után kissé unalmasnak hat, főleg, hogy angolul csak a főbb dolgokat írják ki.

Természetesen ideiglenes tárlatok is helyet kapnak a múzeumban: amikor mi ottjártunk, épp a jazz történetéről volt egy igen gazdag kiállítás, nagyon sok érdekességet megtudtam belőle; azt hiszem, talán ez a rész érdekesebb is volt, mint az összes többi. Érdekes és különleges a maori vagy az óceániai kultúra, de azért túlságosan fontosnak, meghatározónak mégsem nevezném. Érdemes viszont mindenképpen felmenni a mennyezetről lelógatott „teraszokra”, ahol olyan érdekes és elgondolkodtató bemutatók vannak, mint az európaiak érkezése a bennszülőttek szemével (ezt ugyanis mi általában fordítva nézzük), vagy a keleti és nyugati kultúra hatása egymásra; ez utóbbi keretében párhuzamosságokat mutatnak be a Hét Mesterlövész és a Kuroszava-féle Hét Szamuráj c. film között.