preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Budapest IX. kerület

Település ismertető

A szavazás jelenlegi állása:

Eredmény:
10 szavazat

Az Ön véleménye:

Budapest IX. kerület

Szavazatszám: 10

Hivatalos honlap: www.ferencvaros.hu

Leírás [szerkeszt]

A mai IX. kerület a Ferencváros nevet 1792. december óta viseli, akkor kapták meg ugyanis az itteni polgárok a Helytartótanács beleegyező levelét arról, hogy I. Ferenc királyról nevezhetik el a kerületet. A városrész a XIX. század második feléig két nagy egységből állt, majd utólag egészült ki egy harmadikkal, így alakult ki a mai struktúrája az alábbiak szerint:

A belső rész a polgárosodottabb Vámház-körút–Üllői út–Duna által határolt terület a mai Nagykörútig. Centruma a korabeli Széna tér (mai Kálvin tér), amely Pest város korabeli városfalának Kecskeméti kapuja előtt elterülő piactér körül épült ki (ahová egyébként az eladásra szánt marhákat a mai Üllői úton hajtották). Ezen a részen a kerület ma legrégibb épülete, a Kálvin tér 9. szám alatti is a vásári sokaságot kiszolgáló egyik (hajdan Két Oroszlánhoz címzett) fogadóként szolgált több konkurense (például a Két Medvéhez, Két Nyúlhoz, Két Kecskebakhoz címzettek) mellett, sőt, a városfalon befelé igyekvő idegenek is itt kényszerültek olykor vesztegzár alatt várakozni.

A középső Ferencváros a Ferenc körút–Üllői út–Haller utca–Soroksári út által határolt egység.  A külső városrész a mai Nagykörúton kívüli terület, központjában a szintén I. Ferencről elnevezett mai Ferenc térrel. Ez utóbbi eleinte sokáig egészen vidékies látványt nyújtott egyszintes házaival, főleg paraszti munkából élő (jobbára német nyelvű) lakosaival. Akkoriban kertek, ültetvények is gyakoriak voltak errefelé (a mai Tűzoltó utca mentén a Ferenc körúttól a Haller utcáig például Szvetenay Márton szőlősorai húzódtak). A természetközeli környezetre számos utcanév (pl. Liliom, Bokréta) utal mindmáig.

A XIX. század legpusztítóbb természeti csapása, az 1838-as nagy pesti árvíz Ferencvárost érte legsúlyosabban; épületei 80%-a odaveszett, köszönhetően a vályog-föld építőanyaguknak. Azonban mint minden katasztrófának, ennek is megvoltak az előnyei: a letarolt kerület alkalmassá vált egy átfogó városfejlesztésre, ami elsősorban az élelmiszeripar és mezőgazdasági gépgyártás ide telepítésével hajtottak végre. Az 1860-as évektől a Soroksári út mentén sorra épültek a hatalmas gőzmalmok, 1872-ben nyílt meg az első közvágóhíd, és világhírű csokoládégyár valamint rövidital-üzem is működött itt már akkoriban. Az ipari modernizáció természetesen munkáskezek sokaságát igényelte, a dolgozóknak – akik 70%-a a húsiparban talált állást – pedig lakásra, ellátásra, intézményekre volt szüksége; ezek az igények pedig az addig vidékies negyedet egyre inkább városivá alakították. Egymás után nőttek ki a bérházak és bérkaszárnyák, amelyek közül nem egyet – például a Ferenc-udvart – ma is laknak a ferencvárosiak.

Szerkeszt Új kártya

Látnivalók

Ferencvárosi Lechner-ház

Budapest IX. kerület

Eredmény:
Lechner mesterhez képest visszafogott homlokzat

A Ferenc tértől néhány lépésre álló, nem túl széles körben ismert szecessiós épületnek Lechner Ödön volt a tervezője és a tulajdonosa is egyben, sőt, volt idő, amikor itt, a Ferencvárosban is lakott. A magyar szecesszió atyja ugyanis 1893–96 között dolgozott a nem sokkal távolabb fekvő Iparművészeti Múzeum építésén, ami során a környék nagyon megtetszett neki, ezért döntött a beruházás mellett.

 Az 1897-ben befejezett épület külseje őrzi ugyan a szecessziós stílus elemeit néhány diszkrét zsolnay-kerámia formájában, azonban sokkal visszafogottabban, mint más, karakteresebb házaién (mondjuk a Földtani Intézeten); majdhogynem lecsupaszított homlokzatról beszélhetünk, ami igazolja, hogy Lechner az egyszerűséget is kedvelte.

Cirill és Metód bolgár templom

Budapest IX. kerület

Eredmény:
Sajnos jobbára csak kívülről nézhető meg A IX. kerület meglehetősen félreeső részén, a Vágóhíd utcának a Fehér Holló utcai kereszteződéshez közeli részén – szemközt a Bolgár Kultúra Házával – találjuk meg a magyarországi bolgár közösség templomát, amely Cirill és Metód oltalmát élvezi. Árkay Aladár tervezte 1931-ben (halála előtt pár héttel fejezve be munkáját).

A különös intézmény története a XIX. századba nyúlik vissza: az 1880-as évek török függetlenségi harcaitól egészen az I. világháború előtti, határviták miatt kirobbant I. és II. balkáni háborúkig, amikor Bulgária két ízben is vereséget szenvedett szomszédaitól, jelentős bolgár menekültáradat jelent meg Európában és különösen a közeli Magyarországon, ahol összesen félmillióra rúgott a honelhagyók száma. Habár közülük számosan továbbálltak vagy hazaköltöztek, azért az 1930-as évek elején még mindig több tízezer bolgár lakott nálunk, főleg a Ferenvárosban. Jellemző módon kertészkedéssel foglalkoztak, földjeik Csepelen és Zuglóban feküdtek (utóbbiban Bolgárkerék és Bolgárkertész utcák máig őrzik emlékeiket).

Első egyesületük a Lónyay utcában alakult 1916-ban (nem véletlen, hogy a közeli Fővám téri I. számú vásárcsarnok megnyitásakor a kofák mintegy 10%-a bolgár), 1923-ban pedig már államközi egyezmények is különféle előnyöket biztosítottak számukra; ennek keretében Bulgária ingyen adott telket a magyar konzulátus, majd követség számára, cserébe pedig Magyarország az itteni bolgároknak földet adományozott templom és közösségi ház céljára: a Vágóhíd utca két szemben álló telkén. A templom mellé eredetileg elemi népiskolát is akartak emelni, de erre forráshiány miatt végül nem kerülhetett sor. A templom viszont áll – sőt, területenkívüliséget élvez), és eredeti funkcióját tölti be, méghozzá mindig Szófiából invitált pópával (a jelenlegi például nem is tud magyarul). Az imaház nem látogatható, csak a bolgár közösség tagjai számára van nyitva.

A templommal szemben álló telken az 1920-as évek végén emeltek egy lakóegyüttest a kolónia tagjainak, amely mellé épült a Bolgár Kultúra Háza.

Ferenc-udvar

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A Ferenc téren álló legrégibb épület, a Ferenc udvar elnevezést homlokzatán viselő 1901-ben épült bérház (ami tehát így nagyobb, emberléptékűbb lakásokat biztosított, mint a nyomorúságosabb bérkaszárnyák) építtetője Beck Mihály hentesmester volt (ami bizony elkülönül olyan szakágaktól, mint a bélmosók és pacalforralók például), halála után felesége üzemeltette.

Szabadság-híd

Budapest IX. kerület

Eredmény:
Ma Szabadság-híd Habár a jövendő Szabadság-híd helyén már 1849-ben állt egy hajóhíd, ez csak pár hónapig nyújtott átkelést, így a környék lakossága az 1860-as években aláírásgyűjtéssel próbálta egy állandó híd építését sürgetni – nem sok sikerrel, mert végül csak 1893-ban döntöttek a beruházás mellett.

Az Erzsébet-híddal egy időben kiírt pályázatra 21 nemzetközi mű érkezett be, és bár a német Julius Kübler nyerte a legjobbnak járó harmincezer koronás pályadíjat, mégsem ítélték elég jónak munkáját változtatások nélkül. Ennek megfelelően a második díjas Feketeházy János terveivel egybedolgozva alakult ki a végső koncepció.

Az 1894-ben kezdődő építkezés 1896-ban fejeződött be, amikor a névadó uralkodó, I. Ferenc József ütötte be az utolsó (ezüst)szegecset a helyére egy hidraulikus kalapáccsal. A nevezetes szegecsnek egyébként 1956-ban nyoma veszett (talán egy emigráns vagy egy orosz katona vitte magával emlékbe?), de miután a pótlásának is lába kélt, ma már ismeretelen az "utolsó szög" helye.

A Ferenc József-híd a főváros legrövidebb hídja, kéttámaszú szerkezete a maga korában technikai unikumnak számított. 1945-ben a visszavonuló németek ezt a hidat is felrobbantották, de a rövid fesztáv miatt hamar, már 1945 március 15-én meg tudták foltozni (bár az ideiglenes ácsolatot a elsodorta a rákövetkező év jégzajlása). A Haviár Győző és Sávoly Pál tervei alapján elkészített végleges változatot, amelynek új neve a kor szellemében inkább Szabadság-híd lett, 1946. augusztus 20-án adták át a forgalomnak.

Tovább

Étel-ital

Központi Vásárcsarnok

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A Nagyvásárcsarnok ma belülről – napi 30000 látogatóval Budapest élelmiszer-ellátását nagyon sokáig szabad téri piacok biztosították, amelyek igen gyatra higiéniai, kényelmi és biztonsági feltételekkel bírtak. A főváros lakosságának gyarapodása, a fellendülő gazdasági helyzet, a növekvő igények már az 1860-as években állandó, fedett vásárcsarnokok felépítésére vonatkozó elképzelésekre indították a városvezetést, ebből azonban csak 1891-ben – nyugat-európai tanulmányutak nyomán – született hét csarnok felállítására döntés. A legfontosabb ezek közül a Fővám téren állítandó Központi Vásárcsarnok volt, és talán nem meglepő, hogy a Ferencvárosban, nagy gőzmalmaival és vágóhídjaival a XIX. századi Budapest – és sok tekintetben Magyarország – élelmiszeripari központjában nyitották meg.

A Központi Vásárcsarnok tervezésére 1892-ben kiírt nemzetközi pályázatot Pecz Samu műegyetemi tanár nyerte el, akinek azonban első változatának költségeit 25%-kal mintegy másfél millió koronára kellett csökkentenie (nem valósult meg például a fővásárcsarnok végébe tervezett negyven szobás szálloda sem). Az 1894-ben kezdődő munkálatokat nem sikerült a tervezett Milleniumra befejezni, ugyanis az átadó előtt néhány nappal tűz ütött ki a vásárcsarnokban, amit így csak 1897-re lehetett felavatni – I. Ferenc József magas jelenlétében.

A piaccsarnok megnyitása után egy ideig még a mellette húzódó rakparton üzemelt a szabadtéri piac, de már csak ezen a helyen és csupán nyáron-ősszel árusíthattak itt. A Központi Vásárcsarnok életét a bérleti díjaktól az áruféleségekig komoly szabályzat regulázta, főleg a higiéniára fordítottak nagy figyelmet (pl. húst kizárólag csomagolva, egészségügyi bizonylattal ellátva lehetett árulni). A megfelelő viselkedés is előírás volt (az árusok nem kiabálhattak például rá a vásárlókra), nem csoda, hogy ezek eleinte a kofák nemtetszését váltották ki. A nyitva tartás nyáron 5–12 és 16–17 óra között volt, az árut pedig vagy a (Fővámpalotához hasonló módon) az épület alá futó három dunai csatorna valamelyikén, vagy a Sóház utcától bejövő vasúti vágányokon hozták a piacra. A Központi Vásárcsarnok nemzetközi ügyletek kiindulópontja is volt egészen Bécsig, Párizsig, a kezdeti nagybani árusítást azonban a kiskereskedelmi igény nagysága miatt száműzni kellett. A vevők jobb közlekedése érdekében a előbb "társasgépkocsi-járat" vezetett a Városligetig, majd a XX. század elején már villamos járt, amelyhez teherkocsit is csatoltak.

A Központi Vásárcsarnok első igazgatója 25 évig a korábban a Közvágóhidat vezető Ziegler Nándor volt, az intézmény egészen a '30-as évekig Budapest központi piaccsarnokaként szolgált. A II. világháborúban komoly sérüléseket szenvedett, és bár az '50-es években helyreállították, a rendszerváltás után újra be kellett zárni, és csak az 1994-es restaurálás után válhatott a fővárosiak és turisták kedvelt célpontjává: napi harmincezres látogatószámával a Fővásárcsarnok a főváros leglátogatottabb intézménye.

Egyéb

Ferencvárosi csokoládégyár

Budapest IX. kerület

Eredmény:
Inkább ipartörténeti, mint esztétikai jelentőségű az együttes A gyermekek álmai netovábbjaként számon tartott, a Tóth Kálmán–Nádasdy–Vágóhíd–Vaskapu utcák határolta tömbön álló édességgyárat több más budapesti nagyvállalathoz – például a nem messze lévő Gscwindt-gyárhoz –   hasonlóan szintén egy német vállalkozó, a nagyüzemi cukorka- és csokoládégyártás hazai úttörője, az 1868-ban ide érkezett Stühmer Frigyes alapította, méghozzá az akkor vezető német, svájci és cseh konkurenciához mérhető szinten. Ő kezdte el Magyarországon a szaloncukrot gyártani, és egy Szentkirályi utcában lévő apró cég felvásárlása után létrehozott nagyüzemi kapacitásnak volt köszönhető, hogy az addig luxusterméknek minősülő édesség szélesebb rétegekhez is eljuthatott – méghozzá egészségesebben, hiszen Stühmer Frigyes kivonta a színezéshez addig használt mérgező anyagokat. Meggyőződése volt az az egyébként a századfordulón korántsem általános nézet, hogy a jó minőség mellett vonzó csomagolásra is szükség van, ennek megfelelően kora jeles képzőművészeit foglalkoztatta erre a célra. Stühmer Frigyes kiskereskedőket kiszorítva a forgalomból saját terjersztőhálózatot hozott létre előbb idehaza, később már Európa nagyobb városaiban is; központi boltja a Váci utcába állt. A Stühmer cég legismertebb terméke – Jeges Ernő grafikus tervezte csomagolásával együtt – a módosult formában mindmáig létező Tibi csoki.

Az alapító halála után az üzlet annyira felfutott, hogy a Szentkirályi utcai gyár már többszöri bővítések után sem győzte kapacitással, így itt a Ferencvárosban emeltek 1939–42 között egy hatalmas üzemet zöld mezős beruházás formájában az Olgyay építész testvérek tervei alapján. Az akkoriban világszenzációt jelentő gyárépület ma is rendeltetésszerűen működik. A háború idején természetesen szünetelni kényszerült, de 1945. március elején – köszönhetően annak, hogy szerencsére nem érte bombakár – rögtön elkezdték a cukrásztermékek gyártását, még ha eleinte csupán melaszból is. Az 1947-es államosítás után a Stühmer-család Kanadába menekült, üzemük előbb Budapest Csokoládégyár, aztán a Budapesti Édesipari Vállalat 5. sz. üzemegysége lett. A rendszerváltás után a Stühmer-leszármazottak nem tudták visszavásárolni az egyébként tőlük elrekvirált vállalkozást, így (a Szerencsi Csokoládégyárral együtt) a Stollwerck-csoporté lett, amely a konkurencia kiiktatása céljából vásárolta csupán meg, így merő véletlen, hogy a gyár végül is megmaradt. Ma Bonbonetti Kft. név alatt fut az egykori magyar menedzsment kezében.

A csokoládégyár mindmáig eredeti funkciójában működik, de minden jel szerint kapacitáscsökkenéssel (az egykori 900-1000 fő helyett már nem egészen 300 dolgozóval), és az épületre érvényes bontási engedély is van már, így további jövője erősen bizonytalan.

Elevátor ház

Budapest IX. kerület

Eredmény:
Elevátor és gabonasiló egykor a Duna partján A Ferencváros dunaparti részének sokáig meghatározó épülete volt az Elevátor ház (ez egyébként egy műszaki köznév, szemcsés-darabos anyagok felfelé szállítására szolgáló eszköz, felvonó).

A parti közraktáraktól közvetlenül délre emelkedett, nagyon sok korabeli dunai ábrázoláson látható építményt 1883-ra építették meg a bécsi Ulrich Keresztély építész tervei alapján. Funkciója – kapcsolódva a Ferencvárosi malmokéhoz – gabonatárolás volt, a szemes terményt pedig gépekkel, a kor legmondernebb technikájával pakolták ki-be. A víz felé nyúló darukkal uszályokról is tudtak rakodni (óránként 65 ezer tonnát), az Elevátor ház alatti négy sínpáron pedig a 290 db tizenöt méter magas (összesen 38 ezer köbméteres) silóból vonatokba ömleszthették a gabonát.

A II. világháború idején könnyebb találatokat  szenvedett, tehát nem emiatt döntöttek a '60-as évek során a lebontásáról: funkcióját vesztette és Duna-part rendezésének is útjában állt. Az Elevátor ház helyén ma a Nehru part gondozatlan bokrai találhatóak a Petőfi-hídtől északra.

Déli összekötő vasúti híd

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A régi híd mellett az új Ferencváros és Lágymányos között a dunai átkelést sokáig csupán kompok biztosították, ami azonban a XIX. század nagy fellendülése miatt egyre kevésbé volt elegendő. Végül 1873-ban kezdődött meg egy új híd felépítése, amit egy francia céggel végeztettek el (a tervező személyét nem ismerjük). A déli vasúti híd megjelenésére nem fordítottak különösebb figyelmet, tekintve, hogy akkor még lakatlan területen haladt át. 1877-ben adták át a forgalomnak, azonban a struktúra elégtelennek bizonyult a forgalomra, így 1897–99 között megerősítették.

Ennek ellenére a nagy igénybevétel és az időjárás rövidesen annyira elhasználta, hogy a további javítások helyett egy teljesen új vasúti híd építése mellett döntöttek – azonban, hogy a munkálatok idején se álljon a forgalom, addig a régi déli hidat is meghagyták.

Az új déli vasúti híd terveit 1910–13 között Köbler Ernő készítette a MÁV megbízásából, aki a régi pillérekre emelte az új hídszerkezetet is, majd a régit később lebontotta. Az új vasúti összekötő híd 1944. december 31-ig állt, amikor a visszavonuló németek felrobbantották. Ennek az építménynek a struktúrája egészen más volt, mint az első hídnak: ívelt vasszerkezetei messziről jellegzetes, egyedi alkotássá tették.

Petőfi-híd

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A jövendő Petőfi-híd még mint Horthy Miklós-híd A XX. század elején szükséges volt már a Fővárosnak erre pontjára, Ferencváros és Lágymányos közé egy hidat emelni, de az óbudai híd elsőbbsége miatt csak 1930-ban tértek rá konkrétabban a projektre. A meghirdetett pályázatra 17 mű érkezett be, ám végül a pályázaton kívüli Álgyay Pál elképzelései szerint épült meg az eredeti nevén Horthy Miklós-híd 1933–37 között. Érdekesség, hogy alapozásai munkálatairól egy búvárharangban a Duna fenekére bocsátott tudósító tudósított élő rádióadásban. 1937. szeptember 12-én adta át a forgalomnak a névadó kormányzó.

Az egyenetlen terepviszonyok miatt a pesti oldalon egy hosszú rámpa vezetett fel a hídra a Mester utcától, és akkoriban még alatta fordult vissza a körúti villamospálya. A névadó Horthy Miklósra tekintettel egy mutatós tengerészeti emlékmű is helyett kapott a híd budai oldalán: a Navara cirkáló stilizált hajóorrán bronz szoborcsoport állt, mögöttük a fiumei világítótorony másolatával. Talapzatában működött a magyar haditengerészeti múzeum haditechnikai emlékekkel. Ahogy a híd maga, úgy ez a kiállítóhely is megsemmisült a háborúban, az új rendszerben már Petőfi-hídként épült újjá.

Tovább

Kultúra

Iparművészeti Múzeum

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A szecesszió párját ritkító alkotása Magyarországon

A nemzeti öntudat erősítése, a nemzeti múlt őrzése céljából 1872-be határozott úgy az Országgyűlés, hogy ipari tárgyakat vásárolnak egy leendő magyar "iparműmúzeum" céljára. A növekvő kollekciót először a Nemzeti Múzeumban, majd az Andrássy úti régi Műcsarnokban helyezték el, ám idővel aktuális lett a gyűjtemény számára egy saját Iparművészeti Múzeum emelése.

Lechner Ödön és Pártos Gyula nyerte el 1893-ban az Iparművészeti Múzeum építésére kiírt "Keletre magyar" jeligéjű pályázatot egy új múzeum felállítására a Ferencvárosban. Az építményt csekély három évvel később, 1896-ban be is fejezték (ami a végeláthatatlanul húzódó mai közberuházások korából visszatekintve különösen szép teljesítmény).

Az építkezés során megismert Ferencváros – mai szemmel tekintve nehezen érthető módon – annyira megtetszett neki, hogy nem messze, a mai Berzenczey utcában emelt egy saját bérházat is, ahol maga is ellakott egy ideig. A Múzeum megnyitása után (ahogy az sok más, merészen karakteres középület esetén is előfordult), a közvélemény erősen megoszlott: a kor divatos érdeklődésének megfelelő indiai és hasonló egzotikus díszítmények valóban szokatlannak számítottak, ami miatt a kritikusok "cigánykirály palotjának" csúfolták az új létesítményt. A vita eredménye az lett, hogy nem sokkal az átadás után fehérre meszelték az épületbelsőt (egyedül a főbejárat fölött maradt meg az eredeti ékítmény), ami mind a mai napig így látható. 

Bolgár Kultúra Háza

Budapest IX. kerület

Eredmény:
A Vágóhíd utca némileg kietlen részén, a szintén bolgár Cirill és Metód templommal szinte szemközt, a 62. szám alatt áll az 1950-es évekből származó magyarországi bolgár közösség kultúrháza, egybeépítve a jó húsz évvel később emelt Rila hotellel és a Cárevec bolgár étteremmel (mely utóbbi ízletes, különleges és kedvező árú ételeket kínál, de sajnos elég ritkán és rapszódikusan tart nyitva, ezért érdemes előre oda telefonálni). Kertjében áll nemzeti kötőjük, Hriszto Botev mellszobra.

Az együttes célja eredendően a helyi közösség illetve a Bulgáriából érkező vendégek elszállásolása-étkeztetése volt, ma már inkább német, holland vendégcsoportokat látnak vendégül.

Szórakozás

Ferenc Mozgó

Budapest IX. kerület

Eredmény:

A Ferenc tér egyik legrégebbi épülete (az 1901-ben épült Ferenc-udvar után) a Ferenc Mozgót, vagyis mozit magában foglaló, 1904-es datálású filmszínház, amelynek érdekessége, hogy a téren lakó ifjú József Attilának és családjának is megélhetést biztosított. Az egyedül maradt anya és gyermekei leleményes kényszervállalkozókká váltak, és ennek keretében több mozit – köztük a Ferenc Mozgót, de a Világ Mozit is – üzemeltették, kiszolgálták: a gyermek költő vizet árult, míg anyja takarítónőként, Jolán nővére jegyszedőként, fiatalabb nővére, Etus pedig cukorkát kínálva kereste a napi betevőt.

Az épület falán található ma Bor Dezső karmester emléktáblája.